Szerintem egy adott nemzet gasztronómiájának megismerésére az egyik legautentikusabb forrás a menza. Itt nem francia intézetekben kiművelt Michelin csillagos séfek főznek, hanem felmenők évszázados tapasztalatait ismerő egyszerű háziasszonyok. Persze nem vagyok álszent, nem mondom, hogy mindig ez a finomabb. Az általam ismert orosz menzák közül a legfinomabb az Orosz Állami Történeti Archívumé, amihez hozzászámítom a kedves kiszolgálást is.

Nem mondanám, hogy magyar gyomor nehezen alkalmazkodik az orosz konyhához. Levesek finomak, sok zöldséget esznek, változatosan készítik a hús-, és halféléket és az ezerféle pirogból mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt. Bevallom, a céklától kicsit féltem. De, annak ellenére, hogy kicsit szárazabban készítik, mint mi, igen finom. Kedvencem a sajtos-tojásos cékla saláta.

Persze vannak furcsaságok. A túrós batyut (венгерка) magyarkának nevezik, ami azért szívmelengető. Itt a gulyás egyenlő azzal, amit mi pörköltnek nevezünk. Én, minden alkalmat megragadva, elhivatottan tisztázom a félreértést. Két hónapja találtam először spenótot a boltban. A menzán szisztematikusan összepárosítják a fasírtot a főtt tésztával. Fájdalmamra, alig van néha krumpli, helyette ott van, az oroszok számára első, a греча=hajdina kása. A kicsi barna izéből készült köretet, amikor először kóstoltam, kihánytam. Orosz barátaim szerint mindenképpen meg kell próbálnom a házit, mert az egész más. A menzán vízzel, míg otthon tejjel főzik. Hallgattam rájuk, megkóstoltam a másik variációt is. Nem éreztem a különbséget, de mivel vendégségben voltam, uralkodtam magamon.