Az utolsó vesszőfutás

Három év alatt sikerült alaposan megismerni a hírhedt orosz bürokráciát, a reménytelen lomha labirintust. Azon kívül, hogy türelemre és könnyedségre tanított a rendszer, az orosz realista regények is új értelmet nyertek számomra. Most már elhiszem, hogy ebbe tényleg bele lehet őrülni. Hazautazásom előtti hatodik napon újra sikerült belegabalyodni a sűrűjébe. Kapaszkodjatok, mert most leírom.

Szóval az úgy volt, hogy az előírt 2011-es október 10. végső határidőt adminisztratív okok miatt ki kellett tolni egy hónappal. Ez megtörtént 2011. júliusában. Szeptemberben sor került a vízumom és a kollégium prolongálására is. Szeptember végén kifizettem a lakhatást november 12-ig. Ahogy telt az idő megvettem a vonatjegyem, de csak november 15-re, így fért bele a védés utáni adminisztráció, a Leningrád koncert és a búcsúzkodás. Hogy fizetési kötelezettségemnek eleget tegyek, 2011. november 9-én 10:00 órakor beléptem a kollégiumi irodába. Hiba volt. Közölték velem, hogy engem 2011. október 18-i hatállyal töröltek a rendszerből. Mivel már hivatalosan nem vagyok az egyetem diákja, turista áron számolják a kollégiumot, amit visszamenőleg köteles vagyok kifizetni. 2011. október 18 – 2011. november 15-ig az összeg 8000 rubel. „De engem a változásról mért nem tájékoztattak már az elején? És egyébként is, november 12-ig már kifizettem. És ha ma ide nem jövök be, akkor mégis mikor méltóztattak volna erről szólni? Hm? És? De?” Mindkét felet kielégítő megoldás híján átirányítottak az igazgatóhoz. Az igazgató Péterhofban székel, 1,5 óra Pétervártól, csütörtökön fogadóképes. Odamentem, ő nem értette a problémát. Menjek a „külföldiek ügyével foglalkozó osztályra”. Elmentem, ott megerősítették a rendszerből való kiiktatásomat és igazat adtak, hogy a kollégium meghosszabbításakor a feltételek megváltoztatásáról tájékoztatást kellett volna kapnom. Másnap, a konzulátusi búcsúzkodáskor szóba jött a probléma. A morálistámogatáson kívül írásos dokumentumot is kaptam, amelyben hivatalosan próbáltuk presszionálni az orosz bürokratákat. A kollégiumi igazgatónál hatott. Közölte, ez már nem az ő kompetenciája, tovább küldött az Ifjúsági osztályra. Ott végre normális emberek fogadtak. Elmesélték, hogy volt már erre precedens. Egyszerűen levelet kell írni a rektor helyettesnek. Ez volt pénteken délután 4 órakor. Hétfőn délután 4-kor megkaptam a levél másolatát, mivel hogy azt is iktatni kell. Itt azért még nem nyugodtam meg, mert csak november 12-ig volt kifizetve a szállás, a kassza már zárva, a vonat pedig éjjel indul. Haza engednek-e így engem? Bementem a kollégiumi adminisztrátorhoz, sírva fakadtam, odaadtam neki minden papírt, amim volt. Megértett. Mondta, ne bőgjek, pakoljak össze, menjek haza. Így tettem.

Azóta tőlem senki nem követelte sem a 8000 rubelt, sem a maradék két nap költségét. De nem ez a legszebb az egészben, mert valahol lelkem mélyén végig sejtettem, hogy így lesz. Annak ellenére, hogy engem októberben töröltek az egyetem kötelékéből, novemberben és decemberben is kaptam tőlük ösztöndíjat. Kíváncsi vagyok, ez a malőr mikor tűnik fel valakinek. Ilyen esetek után, szerintem jogosan, felmerül bennem a kérdés, hogy képes ilyen fejetlenség ellenére funkcionálni az orosz társadalom? Ezek hogy nem haltak még ki?

Kategória: Nincs kategorizálva | 2 hozzászólás

2 hozzászólás a(z) Az utolsó vesszőfutás bejegyzéshez

  1. Nagy Dániel szerint:

    “Ilyen esetek után, szerintem jogosan, felmerül bennem a kérdés, hogy képes ilyen fejetlenség ellenére funkcionálni az orosz társadalom? Ezek hogy nem haltak még ki?”

    Pont emiatt tud funkcionálni. Ha az orosz állam hatékonyan csinálná, amit csinál, akkor már rég kihalt volna Oroszország. A sztori valahol Dzsingisz Kán idejében kezdődik, amikor is a birodalom hódításai során kiirtódott a Föld lakosságának kábé egytizede; pl. Irán lakossága csak a XX. században érte el a XII. századi értéket. Ebben a környezetben a hatalom átverése, méghozzá nem csak a hatalmon teljesen kívülállók, hanem a valamennyire benne levők részéről is, valamint a dolgok személyes, informális intézése a túlélés zálogává vált. Ezért tudtak az orosz hercegek a rendszer folyamatos hackelésével összesikkasztani annyit a tatár-mongol adókból, hogy idővel átvegyék a birodalom felett az irányítást. Ha az ilyen hierarchikus, személyes felelősségen alapuló államszervezet, mint amilyen Eurázsia belsejében Dzsingisz Kán óta divat éppen hatékonyan működik, akkor egész vidékeket tud elnépteleníteni és egész népeket ki tud irtani. Az evolúció ennek az üzemmódnak nem kedvez. Ezért van az, hogy az orosz törvények szigorát csak végrehajtásuk nem kötelező volta ellensúlyozza, ezért van az, hogy a pénz és a hatalom mindenhonnan, ahol van belőle, egy picit szivárog (vagy éppen sugárban ömlik). Amíg ezek a szelepek nyitva vannak, a társadalom működik. Amikor elkezdik meghúzni az anyákat (gondolom, hallottad már a kifejezést), akkor kezdődnek az igazi problémák.

    Ebből a szempontból egyébként igen tanulságos a 2008.08.08-as konfliktus. Grúziában a tulipános forradalom óta elég hatékony poszt-dzsingiszkáni állam működik. Megvesztegethetetlenül számol le az ellenségeivel, préseli ki a jól meghatározott sarcot az alattvalókból, és úgy általában elég hatékonyan teszi a dolgát. Nos, ez az olajozott rendszer sorozatos árulások áldozatává vált, amikor az agyonkorrumpált, mindenféle etnikai alapon szervezett rablóbandákkal és opportunista zsoldosokkal kiegészített orosz hadsereggel szembekerült és 5 nap alatt totális vereséget szenvedett. Bármilyen furcsa, de amikor egy ilyen állam hatékonyan működik, akkor nagyon félelmetes, míg amikor kellőképpen hézagos és fejetlen, akkor bizonyos önbecsülést és reményt ad az alattvalóknak, akik már megtanulták megtalálni a kiskapukat, lehívni (és persze előtte megtenni) a szívességeket, stb. Látod, te is profittal jöttél ki az ügyből és még vesztegetned sem kellett hozzá. Eurázsiában már leglább nyolcszáz éve így mennek a dolgok…

    • cseperke szerint:

      Az tény, hogy az oroszok többmindent örököltek a tatároktól, de amióta ledobták az igát, sokat fejlődött a rendszer saját illetve külső hatásoknak köszönhetően. Csak Dzsingisz Kánt felelőssé tenni az ügyért értelmetlen. Bürokráciatörténeti kutatásba nem méllyedtem soha, én csak azt tapasztaltam, hogy az emberek (függetlenül attól, hogy hosszú ideje élnek benne) nagyon nem érzik jól magukat. Annyira nem, hogy a helyzeten vagy a diliházbavonulás, vagy a közöny, vagy a humor segíthet.