Amikor még otthon készültem az orosz tél megtapasztalására nem kalkuláltam be hatását a többi évszakra. Hatással van. A tavasz kb. másfél hónappal van lemaradva az otthonihoz képest. Február végén kezdődik, amikor elérjük a régóta vágyott -5 fokot. És igen, érzékelhető a különbség a -25 és a -5 fok között. Ekkor mondta azt egyik tanár a tanszéken: „Nagyon fázik? Tartson ki, már mindjárt vége!” Ezek után, ahogy ment át a busz a befagyott Néva hídján elérzékenyültem. Igaz, hogy hideg, de milyen szép és semmi garancia, hogy én valaha is újra látom. Ez a kaland is a végéhez közeledik. Aztán amikor még március végén is láttam rajta embereket sétálni, rájöttem, hogy nem eszik itt olyan forrón a kását, vagy úgyis mondhatnám, hogy nem kell aggódni, nem olvad olyan gyorsan a Néva.

A március a legkínzóbb, amikor megmozdul a hó, de alapvetően nem történik változás, mert minden fa ugyanolyan szürke és minden ugyanolyan fehér. Miközben én tudom, hogy otthon már pattannak a rügyek. De érdekes felfedezéseket tesz az ember. Például: jé, itt a háztetők különböző színűek. Jé, a parkban vannak padok is. Sok-sok minden kerül elő a hó alól, amiket az emberek és kutyák a hosszú hónapok során beleraktak. Ugyanakkor ez a legveszélyesebb időszak: olvad a hó, szakadnak le a jégcsapok, törnek el a csatornák. Időnként életveszélyes.

Aztán áprilisban valahogy mégiscsak elolvad már végre a hó, és ekkor kezdődik a város kitakarítása. Szisztematikusan minden fémszerkezetet újra festenek, felássák a parkokat, hónap végén kezdik kiültetni a virágokat. Megjelennek a rügyek. Hogy mikor lesz minden zöld? Nos, otthon május elsején nyitnak a strandok. Itt júniusban virágzik az orgona, mint a nyár szimbóluma. Olyankor fedezem fel, hogy tulajdonképpen milyen gyönyörű is ez a város. Kár, hogy csak rövid ideig.