Oroszországban egész más a vonatozás kultúra, mint Magyarországon. Az orosz emberek a vonaton laknak, mi meg panaszkodunk, ha két óra hosszára vonatra kényszerülünk. Az orosz vonat 15-20 kocsikkal pöfög Eurázsiában, a magyar kisöcsik hárommal-néggyel. Mivel én szeretem a vonatot örömmel tervezgettem, hogyan fogok majd rajta Oroszországban utazgatni. 2009 decemberében a Moszkva-Szentpétervár vonalon történt robbantás erősen visszavetette a buzgóságom. Annyira, hogy csak 2011 áprilisában szedtem össze bátorságom és utaztam vonattal Moszkvába, ami vízválasztónak bizonyult.

Oroszországban vonatozni jó dolog. Utaztam egyszerű, nappali vonaton, éjjeli, platzkartoson és többnapos, nemzetközin. Az orosz vonat minden egyes kocsijához tartozik kísérő, aki ellenőrzi az úti okmányokat, teát hoz, ha kérsz, fél órával a leszállás előtt felébreszt, segít a bajban. A platzkart a legolcsóbb vonatjegy kategória. Ebben az esetben egy egybenyitott kocsiban találja magát az ember, ahol kb. hatvan fekvőhely van két szinten. Egy fakkban kettő-kettő egymással szemben, közöttük egy asztal, és oldalt is kettő. Tapasztalataim szerint az „oldalt-lent” a legjobb. A felső emeleten nem tudsz rendesen felülni, a négyes részben pedig nagyon szűkös a hely. A fekvőhelyek, az ágynemű, a mosdó tiszták. Füldugó viszont ajánlott, mert a közelben mindig van olyan mértékű horkolás, amit a vonat kattogás sem nyom el.

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor a Krími háborúból vizsgáztam itthon az egyetemen. A vasútvonalak tárgyalásánál kifejtettem, hogy az orosz pályák valamivel szélesebbek, mint a tőle nyugatra lévők, ezért mai napig az ukrán-magyar határon minden vonatot át kell építeni. Lévai Tanár úr megkérdezte, láttam-e már ilyet. Válaszoltam, még nem. Ekkor átfutott rajtam a gondolat: mivel azt mondtad, még nem, ez valamikor biztosan meg fog történni. És valóban. Az ösztöndíj méltó lezárása képen vonattal tettem meg a Moszkva-Debrecen utat 2011. November 15-17. között. Tök jó volt, mert egyedül voltam egy egész kupéban, ahol volt tükör, csap, konnektor. A határátlépésekkor bejöttek ellenőrizni az útlevelem, valamint a poggyászom és már haladtunk is tovább. Minél inkább közeledtünk az ukrán-magyar határhoz én annál jobban készülődtem. Megérkeztünk valamikor éjjel háromkor. Biztos voltam benne, hogy nem hagyom ki a vonat átpakolását, mert a határőr úgyis felébreszt. Így is történt. Leszállt a határőr, minket elvontattak oldalra, ahol már látható volt egy nagy szerkezet. Gondoltam, bizonyosan ez lesz a célszerszám. Miközben a kocsinkat ide-oda húzogatták, teltek-múltak a percek és már hallottam magyar beszédet. Bebújtam a takaró alá, néha pihentettem a szemem, amíg úgysem történik semmi. Kopogtatnak. Mikor kinyitottam a szemem már világos volt és már a határ magyar oldalán voltunk, úgy hat óra körül. Elaludtam. Nincs mit tenni, vissza kell menni.