Három év alatt sikerült alaposan megismerni a hírhedt orosz bürokráciát, a reménytelen lomha labirintust. Azon kívül, hogy türelemre és könnyedségre tanított a rendszer, az orosz realista regények is új értelmet nyertek számomra. Most már elhiszem, hogy ebbe tényleg bele lehet őrülni. Hazautazásom előtti hatodik napon újra sikerült belegabalyodni a sűrűjébe. Kapaszkodjatok, mert most leírom.

Szóval az úgy volt, hogy az előírt 2011-es október 10. végső határidőt adminisztratív okok miatt ki kellett tolni egy hónappal. Ez megtörtént 2011. júliusában. Szeptemberben sor került a vízumom és a kollégium prolongálására is. Szeptember végén kifizettem a lakhatást november 12-ig. Ahogy telt az idő megvettem a vonatjegyem, de csak november 15-re, így fért bele a védés utáni adminisztráció, a Leningrád koncert és a búcsúzkodás. Hogy fizetési kötelezettségemnek eleget tegyek, 2011. november 9-én 10:00 órakor beléptem a kollégiumi irodába. Hiba volt. Közölték velem, hogy engem 2011. október 18-i hatállyal töröltek a rendszerből. Mivel már hivatalosan nem vagyok az egyetem diákja, turista áron számolják a kollégiumot, amit visszamenőleg köteles vagyok kifizetni. 2011. október 18 – 2011. november 15-ig az összeg 8000 rubel. „De engem a változásról mért nem tájékoztattak már az elején? És egyébként is, november 12-ig már kifizettem. És ha ma ide nem jövök be, akkor mégis mikor méltóztattak volna erről szólni? Hm? És? De?” Mindkét felet kielégítő megoldás híján átirányítottak az igazgatóhoz. Az igazgató Péterhofban székel, 1,5 óra Pétervártól, csütörtökön fogadóképes. Odamentem, ő nem értette a problémát. Menjek a „külföldiek ügyével foglalkozó osztályra”. Elmentem, ott megerősítették a rendszerből való kiiktatásomat és igazat adtak, hogy a kollégium meghosszabbításakor a feltételek megváltoztatásáról tájékoztatást kellett volna kapnom. Másnap, a konzulátusi búcsúzkodáskor szóba jött a probléma. A morálistámogatáson kívül írásos dokumentumot is kaptam, amelyben hivatalosan próbáltuk presszionálni az orosz bürokratákat. A kollégiumi igazgatónál hatott. Közölte, ez már nem az ő kompetenciája, tovább küldött az Ifjúsági osztályra. Ott végre normális emberek fogadtak. Elmesélték, hogy volt már erre precedens. Egyszerűen levelet kell írni a rektor helyettesnek. Ez volt pénteken délután 4 órakor. Hétfőn délután 4-kor megkaptam a levél másolatát, mivel hogy azt is iktatni kell. Itt azért még nem nyugodtam meg, mert csak november 12-ig volt kifizetve a szállás, a kassza már zárva, a vonat pedig éjjel indul. Haza engednek-e így engem? Bementem a kollégiumi adminisztrátorhoz, sírva fakadtam, odaadtam neki minden papírt, amim volt. Megértett. Mondta, ne bőgjek, pakoljak össze, menjek haza. Így tettem.

Azóta tőlem senki nem követelte sem a 8000 rubelt, sem a maradék két nap költségét. De nem ez a legszebb az egészben, mert valahol lelkem mélyén végig sejtettem, hogy így lesz. Annak ellenére, hogy engem októberben töröltek az egyetem kötelékéből, novemberben és decemberben is kaptam tőlük ösztöndíjat. Kíváncsi vagyok, ez a malőr mikor tűnik fel valakinek. Ilyen esetek után, szerintem jogosan, felmerül bennem a kérdés, hogy képes ilyen fejetlenség ellenére funkcionálni az orosz társadalom? Ezek hogy nem haltak még ki?