Az orosz felszíni tömegközlekedés sajátos szereplője a konduktor, vagyis ellenőr. A konduktor szerves részét képezi minden egyes autóbusznak, villamosnak és trolinak. Metrónak azért nem, mert oda szokványos fémkapus rendszeren keresztül jutunk be. A konduktort nagyon könnyű észrevenni. Általában idősebb, testes ember, aki narancssárga mellényt visel és a neki kijelölt helyen „место кондуктора” ül. (Ne próbáld meg elfoglalni!)

Oroszországban két féleképpen vásárolhatunk több alkalmas bérletet: a metró megállókban található jegypénztáraknál és már az akció helyszínén, a konduktornál. A mágneskártyát aztán minden egyes alkalommal a konduktor hordozható leolvasó készülékkel érvényesíti.

A jegy megvásárlása, a rendszerbe kívülről érkezők számára, ennél már komplikáltabb. Nagyon hosszú időbe telt, mire megértettem, hogy egyszerű, egy útra jogosító vonaljegyet a konduktoron kívül sehol máshol nem vehetek. A trafikosok, újságárusok, kisboltosok szintén nem értettek, mégis milyen jegyet akarok én tőlük venni. Igazából ez nem is róható fel nekik, mert a rendszer oly világos és egyszerű. Felszállok a buszra, odajön hozzám a konduktor, fizetek, meg kapom a jegyemet ésés mehetek. Elővételben megváltott jegy nincs. Ne tévesszen meg, ha nincs a buszon konduktor! Ebben az esetben leszálláskor a sofőrnél kell fizetni.

Első ránézésre a rendszer kikezdhetetlen, hiszen a konduktor elől nincs menekvés. Ha jegy nélkül elkap, fizetek és kész. Ez viszont nem így van és ennek két oka is van. Az egyik, a tömeg és a konduktor méreteiből felmerülő probléma. A 4,5 milliós Szentpétervár természetéből fakadóan számtalanszor gombostűt elejthetetlen a tömeg. A munkáját rendíthetetlenül végző konduktort, aki általában egy stewardessnél jóval nagyobb, ez azonban nem riasztja el. Jön, tolakszik, nyomakodik, teper, ellenőriz. Nyáron ez még el is megy, de képzeld el a szituációt télen, amikor mindenki hatalmas, vastag kabátot visel. Bár, így puhábban tudsz ráesni a korlátra, nem olyan vészes az ütközés. Normálisabb konduktorok a helyzetet úgy oldják meg, hogy egy ponton megállnak és az utasoktól onnan kérik átadni a bérletet, vagy a fizetendő összeget. Bliccelni ilyenkor lehetséges. A másik alkalom egy jó fél éve bevezetett újításnak köszönhető. Most már nemcsak konduktor, de elektromos, automata leolvasó készülékek is vannak a buszon. Az überkontroll ott bukik meg, amikor a jóhiszemű konduktor megkérdezi: itt ugye mindenkinek kártyája van? És én bólintok. Nem tudom mennyi pénzt spóroltam így meg, de sokat. Néha megkérdeztem magam: – te, nem sül le a képedről a bőr? – Nem. Hogy az újításnak mi a lényege, nem tudom. De akárhogy is végződik, a konduktorok 70%-át kitevő nyugdíjasok fogják húzni a rövidebbet. Mert, vagy áttérnek az automata ellenőrzésre, vagy túl sokan lesznek pofátlanok és akkor ők, szegények más nyugdíj kiegészítés után kell nézzenek.