A posztinfo.hu oldalon egy Magyarországon élő orosz lány naplót vezet pasizási élményeiről. Sorozata megihletett, íme egy rövid szösszenet.

Rúzs és magassarkú nélkül magára valamit adó orosz nő nem lép ki az utcára. Még magassarkú gumicsizma is van, két éve láttam itt kereskedelmi forgalomban citromsárga, magassarkú, műanyag gumicipőt. Az orosz nők nagy része igen divatosan öltözik és tényleg jól néznek ki. Néha még én is végignézek rajtuk tetőtől-talpig és itt kezdődik a kiábrándulás. Hároméves pétervári tapasztalataim alapján kimerem jelenteni, hogy az itteni nők 35%-a nem veszi le a címkét cipője talpáról. Képzelj el egy, az aktuális Cosmopolitan-ből kilépett, jó nőt papírcímkével a magassarkúja talpán. Őrület! Ez a jelenség minden társadalmi rétegben reprezentálva van. Egyszer a Radissonból jött ki egy Gucci-tásákás nő, az se vette le.

Sosem felejtem el, amikor itt egy régi, rángatós trolin egy nő lakkozta a körmét, csíkozás mentesen!!! Ez már profizmus. Tetszik, hogy adnak magukra, persze van, aki túlzásba esik és órákig tollászkodik. És merül fel a kérdés: mire ez a nagy igyekezet? Időnként olyan érzése van az embernek, hogy ez az egész túlságosan erőltetett. Gondolom, köze lehet a patriarchális társadalom beidegződéseihez és a férfi-nő arány egyenlőtlenségeihez. Demográfiai tény, hogy Oroszországban a nők 10-12%-kal többen vannak, mint a férfiak. Hölgyeim! Itt, kérem,  verseny van. De mégsem, mert ez leginkább idősebb korban jellemző. Nem értem.

Szociológus ismerősöm felmérése szerint, az orosz nők külföldi férfiakkal sokkal nőiesebben, kedvesebben, háziasabban, alázatosabban viselkednek, mint honfitársaikkal. Magam is láttam már mindkettőre példát, tragikusan durva lehordások és elutasítások rendszeresek nyilvános helyeken. Ugyanakkor vicces volt nézni, ahogy egész nap magassarkúban tipeg a lány a homokos tengerparton a holland fiú oldalán.

De lehet a fiúkkal van a hiba. Egyik magyarországi orosz ismerősöm szerint: „az orosz férfiak teste, a magyaroknak az arca jó.” Van benne valami. Otthon, félév után először végigsétálva az utcán, nagy megkönnyebbülést nyújt a vizuális élmény. Péterváron amikor jön egy igazán, zsigerileg vonzó fickó, a hódítási szakaszban minden nagyon jó. A tenyeren hordozás ehhez képest smafu. Aztán idővel romlik a helyzet, és megkapom, én vagyok a „büszke, európai”, velem nem lehet mit kezdeni. Egymás között még durvábbak lehetnek, ezt is a köztereken figyeltem meg. Persze az ideális feleség jelzőt is megkaptam már, csakhogy árnyaljam a képet.

28 éves orosz nőtől hallottam: „jaj, csak venne már el egy férfi, akkor nem járnék dolgozni.” És komolyan gondolta. Mint aki a holdon él. Hogy várhat el ilyesmit? Amikor hallom mennyit kapnak az oroszok kézhez, komolyan elgondolkozom, mégis hogy jutnak kenyérhez? Az orosz társkeresés mindkét részről problémás, amin a gazdasági helyzet sem túlságosan segít. Alaposabb kutatásra szorul ez a nehéz ügy mindenképpen, az objektivitás érdekében.