Most visszaolvasva decemberi panaszaimat a sötétségről, nehezen lesz hihető a fehér éjszakákkal kapcsolatos nyavalygás, pedig minden szava igaz.

Szentpéterváron májusban kezdődik a konstans fény időszaka. Júniusban éjfélkor még tudok lámpa nélkül olvasni. Este 11-kor bátran ballagok egyedül az utcán, hiszen egyértelmű, hogy a kétes ügyletekhez még túl világos van. És a fehér éjszakáknak kétségtelenül megvan a maguk romantikája. Ez így elsőre nagyon izgalmasnak tűnik, de nem az. Mert nem tudok aludni. Hihetetlenül álmos vagyok, de aludni nem tudok. Amikor eljön a lefekvés ideje, fáradtságom már szinten van, de szervezetem többi része még nem tart ott. Minimum két óra hosszas forgolódás kezdődik és valamikor végre elalszom. Az álom azonban nem tart sokáig, mert hajnalban teljesen akaratlanul kipattan a szemem és nem tudok vissza aludni. Mivel az ablakon elhelyezett dupla sötétítés sem segít, második hónapja folyamatosan álmos vagyok. De ez az álmosság nem ugyanaz a decemberivel. Mert akkor lehetett aludni, sőt! De most… A fáradtság olyan szintre jut el, ahol már nem érzékelem.

Tavaly június végén mentem haza. Innen este fél tízkor indult a repülő, háromnegyed tízre értünk Ferihegyre. Hihetetlenül érdekes volt látni, ahogy a repülő besiklik a világosból a sötétségbe. Akkor már két hónapja nem találkoztam a sötéttel. A landolás keltette verejtékezés előhozta a több hónapos kialvatlanság feszültségét, amit földet éréskor kihánytam.