Ballagunk vidáman cseverészve orosz Írországba emigrált barátommal a pingpong asztal felé, amikor feszült zihálásra leszünk figyelmesek. Két fiú összeakaszkodva, a másikat nem eresztve, egymást szidva a földön. A kollégium diák portásai. Vidámságom egyből elszállt: „Menjünk innen, légy szíves, menjünk innen!” Ahogy észrevettek bennünket, elmennek. Rossz érzéssel, de pingpongozni kezdünk. Kevéssel ezután jön egy orosz ismerősünk, akinek elmeséljük az új élményt. Korántsem egyező véleményeink a következőek:

Én (Külföldi, kis termetű lány): Rossz volt, megijedtem, felejtsük el!

Ljosa (7 éve Írországba emigrált orosz fiú): Nem kell félni, alapvetően egy hülyeség volt. Ki kellene őket rúgni, ilyet nem csinálhat egy kollégiumi dolgozó, akkor sem, ha diák. Szólni kellene az intézményvezetőnek. Ez egy egyetemi kollégium, ennek itt nincs helye.

Mása (Tősgyökeres orosz lány): Hát igen, ez van. Mit csináljunk? Te tényleg szólni akarsz az igazgatónak? Nem kell, felejtsd el, ez Oroszország.

Azóta a rossz érzés már elmúlt, de nem felejtettem el a dolgot. Sőt, azon gondolkozom, hogyan írhatnék ebből a péntek esti malőrből szociológiai tanulmányt.