Az előző bejegyzésben három archívumot említettem, de csak kettőről meséltem. A harmadik, a Néprajzi Múzeum archívuma, egy külön bejegyzést érdemel. A kezdet itt sem volt könnyű: Legelőször összesen négy napra kaptam belépőt a múzeum területére. NÉGY NAP!!!!! Az mire elég? Jó, ha a katalógust meg tudom nézni! Aki ezt a szabályt hozta, nem gyűjtött még anyagot levéltárban, az tuti! Szeptemberben kezdetem, szerdán fejezem be a kutatást, hát ennyit a látogató barát gyűjteményekről.

A kutatók egy elég kis helyiségben ülnek, ahol minden beszélgetést lehet hallani. Naná, hogy a legtöbben nagyon hangosan beszélnek, nem zavartatják magukat. Bejött egy nő, „ordítva” és közölte, hogy a témám alapvetően hülyeség, és egyáltalán, és időpocsékolás. 2,5 év alatt megszoktam ez efféle reakciókat, nem vitatkoztam vele, dolgoztam tovább. Két hét múlva jött egy fickó, szintén kiabált. DE! Az első ember, aki üdvözölte a témámat, ötleteket adott és még opponensnek is ajánlkozott. Miután kiment, a levéltáros elmesélte, hogy nagy szaktekintély, annyira, hogy személyesen ismerte Lévi Strausst. Én meg majdnem beszóltam neki, hogy „halkabban!”. Bár attól mert valaki ismerte Lévi Strausst még igazán suttoghatna az olvasóteremben.

A múzeumi kutatás fénypontja azonban az ebéd. Az Ukrán, Moldáv részlegen dolgozik néhány ismerősöm, akikkel mindig együtt költöttük el az ebédet, kellemes csevegés mellett. Mindenről beszélgettünk: fagyiról, fizetésről, férfiakról, nőkről, családról, kajáról, harisnyáról. Sok minden jóval láttak el, úgy mint: rajzfilmek, filmek, zene, receptek, harisnya. ÉS! Újabb tapasztalattal gazdagodtam a sztereotípiákat illetően: Oroszország – vodka. Két lány is közölte velem, huszonévesek, hogy életükben összesen egyszer kóstoltak vodkát. MI VAN??????? Én nem vagyok egy alkoholista, de pálinkát, Tokajit és Unicumot nem csak egyszer kóstoltam. Nesze neked sztereotípia, semmi értelme. Szóval szerdán megyek utoljára, hiányozni fog.