Vidám percek a könyvtári menzán

Az Orosz Nemzeti Könyvtár, Park Pobedi metró megállónál lévő, épületének menzáján változások történtek tavasszal. Pontosabban egy: az étkező asztalok mellett elhelyeztek egy képernyőt, amin folyamatosan sugároznak valamilyen programot. Az étkező közönséget szórakoztatták már Celine Dion és George Harrison emlékkoncerttel, szovjet filmekkel és 70-80-as évek slágereivel. A héten többször éreztem azt, mintha az “Önök kérték” szállta volna meg a pityeri menzát.

Szofia Rotary: Melankolie című számának 3:10-3:20-as részénél hangos röhögésben törtem ki:

Persze nem zárom ki, hogy nincs igazam. Lehetséges, hogy a méla-szuggesztív oldalra tekintés a kor táncdal műfajának egyik elengedhetetlen eszköze, ahogy ez Alla Pugacsovánál is látható. A Millió rózsaszál című szám énekesnője egyébként, ma Oroszország első számú celebe. Az éneklésen kívül sok mindent csinál: a Jobboldali ügy párt lelkes támogatója, van sokkal fiatalabb fiúja: Maxim. Nem is értem, hogy képes az univerzum működni, ha nincs róla hír a trafik oldalán.

Függetlenül a billentés-révedés kérdésének megválaszolásától, azt hiszem Haumann Péter és Márkus László megfogták a dolog lényegét a Három nővér első fél percében:

Kategória: Nincs kategorizálva |

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.