Az elméleti és gyakorlati tudás különbségeiről

Oroszországban az emeletes házaknak nincs földszintjük, a számozás rögtön eggyel kezdődik. Ez benne van minden nyelvkönyvben, erre minden tanár felhívja a figyelmet. Az enyém is. Kezdetben sok helyre kellett mennem. Egyszer történt, hogy felküldtek a harmadik emeletre. Kóvályogtam-kóvályogtam, sikeres nem voltam. Viszont, aki küldött már tapasztalt volt: – Följebb ment egy emeletet? Tudja ez itt már a harmadik emelet. – Ja, tényleg!

Kereszt és vezetéknéven kívül az oroszok apai-névvel is rendelkeznek. Hivatalos megszólítás csak kereszt és apai névvel együttesen lehetséges. Amikor másodszor mentem témavezetőmhöz még nem voltam rutinos. Sokan voltak a tanszéken, megkérdezték kihez jöttem. Buzinra mutattam és mondtam: Hozzá. Mire az egyik tanár: HÁÁÁÁTTTTT NEM TUDJA, HOGY ÚGY HÍVJÁK, HOGY VLAGYIMIR SZERAFIMOVICS BUZIN? ÉS ÚGY KELL MEGSZÓLÍTANI, HOGY VLAGYIMIR SZERAFIMOVICS???????????????????????????????????????????????????????????????????!!!! Ő növekedett, én egyre töpörödtem, végül Buzin mentett meg: Hagyd békén, külföldi. Alekszej Genagyijovics megszeppent és elnézést kért, bár kétségtelenül igaza volt. Elgondolkoztam, mégis mit mondhattam volna erre? „Hát igen tudom, de én otthon magántanárnál tanultam az oroszt, akivel nem szólítottuk egymást oroszosan. Az orosz könyvem meg 30 éves, a régi rendszerben írták és azt talán mégsem mondhatom, hogy Tavaris Buzin.”

Kategória: Nincs kategorizálva | 4 hozzászólás

Vidám percek a könyvtári menzán

Az Orosz Nemzeti Könyvtár, Park Pobedi metró megállónál lévő, épületének menzáján változások történtek tavasszal. Pontosabban egy: az étkező asztalok mellett elhelyeztek egy képernyőt, amin folyamatosan sugároznak valamilyen programot. Az étkező közönséget szórakoztatták már Celine Dion és George Harrison emlékkoncerttel, szovjet filmekkel és 70-80-as évek slágereivel. A héten többször éreztem azt, mintha az “Önök kérték” szállta volna meg a pityeri menzát.

Szofia Rotary: Melankolie című számának 3:10-3:20-as részénél hangos röhögésben törtem ki:

Persze nem zárom ki, hogy nincs igazam. Lehetséges, hogy a méla-szuggesztív oldalra tekintés a kor táncdal műfajának egyik elengedhetetlen eszköze, ahogy ez Alla Pugacsovánál is látható. A Millió rózsaszál című szám énekesnője egyébként, ma Oroszország első számú celebe. Az éneklésen kívül sok mindent csinál: a Jobboldali ügy párt lelkes támogatója, van sokkal fiatalabb fiúja: Maxim. Nem is értem, hogy képes az univerzum működni, ha nincs róla hír a trafik oldalán.

Függetlenül a billentés-révedés kérdésének megválaszolásától, azt hiszem Haumann Péter és Márkus László megfogták a dolog lényegét a Három nővér első fél percében:

Kategória: Nincs kategorizálva |

Levél Tányának

Kedves Tánya!

Ígéretemhez híven küldöm neked ezt a levelet, amelyben posztinfo-s írásaidat véleményezem. Azért merem ezt megtenni, mert három éves oroszországi tapasztalataimról én is internetes naplót vezetek.

Őszintén megörültem, amikor rábukkantam blogodra. Szerintem, nagyon érdekes és szükséges megvizsgálni különböző népek férfi-női kapcsolatait, a multikultis próbálkozásokat pedig különösen itt a XXI. században. „Az orosz nő az ágyban és a házban” posztod ezt tökéletesen teljesíti. Minden bejegyzésedet elolvasva, viszont azt gondolom, hogy az „Így pasizik egy orosz lány Budapesten” sorozat több sebből vérzik.

A blog címe félrevezető. Alapvető különbségek vannak egy oroszországi orosz és egy másik országban, kisebbségben élő orosz ember szocializációja között. Ha jól értem, te Ukrajnában nevelkedtél és még kis kamaszként jöttél Magyarországra. Szövegeidet viszont az echte, oroszországi orosz pozíciójából írod, ami nagy támadási felület. A címből következne az is, hogy férfi-nő kapcsolatokat ismertetsz, de ez csak félig valósul meg. A bejegyzések fele nem erről szól, amivel nem lenne baj, ha más lenne a blog címe.

Amikor pasizási szokásaidról, de akkor is, amikor másról írsz szörnyen általánosító vagy. Egy példa: „Nem tesszük ki mindenünket, pláne nem a dekoltázsunkat, csak kivételes alkalmakkor és azt sem olyan helyre indulva, ahol sokan láthatják.” Ez egész egyszerűen nem igaz. Ráadásul időnként olyan dolgokba kötsz bele, ami közel sem kizárólag magyar sajátosság. Például a nagyvárosi közlekedés New Yorktól Szöulig mindenhol hányadék. Az általánosítás, persze szíved joga, de támadási felület megint csak.

Függetlenül attól, hogy miről írsz, az összes bejegyzést átfűti az alázatot és iróniát nélkülöző, sokszor arrogáns majdénmegmondomnektekatutit attitűd, ami két szempontból lehet veszélyes: 1, Téged ellenszenvessé tesz, de ez a magánügyed. 2, Ma Magyarországon kevéssé divatos az orosz. Ez persze nem jó, de a XX. század történelméből fakadó természetes emberi reakció. Remélhetőleg elmúlik. Konstruktív emberi, illetve nemzetközi kapcsolatok fejlődése azonban humor és türelem nélkül nem megy.

Légy szíves gondold újra a formát, mert tükörtartásod felénk fontos.

Tisztelettel üdvözöl: Tikász Cseperke

Kategória: Nincs kategorizálva |

Gyümölcs-szezon Péterváron

Az északi időjárás nem igazán gyümölcs barát. Dácsa tulajdonosok alma, eper és egyéb piros bogyóson kívül nem sokra számítanak. A kiegészítés errefelé, sajnos igen-igen drága. Ha 50 rubel kilója az almának, én már boldog vagyok. A többi gyümölcs persze jóval drágább. Számomra legkínzóbb periódus a május-június, amikor érkeznek otthonról a hírek: Ma ebédre ettünk cseresznye levest, cseresznye szószt, cseresznyés piskótát, uzsonnára jól laktunk málnával a kertben, vacsorára valószínűleg lesz már pár szem eper is. Persze ez csak elsőben fordult elő, azóta megegyeztünk, pétervári tartózkodásom alatt nem beszélünk bizonyos gyümölcsökről.

Én szó szerint unom a banánt. Igaz, a piacon télen-nyáron van minden, de tényleg minden. Szép nagyon a portéka, rohadtan magas az ára. Egy pohárnyi málnát 150 rubelért akartak eladni. Nem nekem sikerült. A 100 rubelestől is egyből elfordultam, erre ideadták 50-ért. Egyszer nem bírtam tovább, egy marék cseresznyét vettem 100-ért. Ahhoz képest, hogy otthon több fa van a kertben, ez már luxus.

Legfurcsább dolog a görögdinnye. Szentpéterváron szeptemberben van a dinnye szezon. Megkóstoltam, a mézédestől nagyon távol állt, de az otthoni legrosszabbnál két fokkal jobb volt. Szerintem itt nincs értelme a dinnyefogyasztásnak. Mert az ízén kívül a dinnye legfontosabb funkciója a hűtés a hőségben. A pityeri szeptembert pedig jóindulattal sem nevezhetem gatyarohasztó melegnek.

Igaz, kicsit későn, de rájöttem van remény. Ilyenkor ősszel, amikor déli országok ontják a gyümölcsöt, a Szennaja plosagy piaca nyújt örömöt. Málna: 25, nektarin: 30, alma, körte: 20-30 rubel. Sapkás sztánországiak kofáskodnak, sápadt északiak vásárolnak.

Kategória: Nincs kategorizálva |

Kutatók a neten 2011

Igaz, hogy nem lehetek ott, de a blogot elvileg megemlítik a sorban. Szóval, holnap a Gödör klubban 18:00-kor megkezdődik a II. Kutatói Blog és Weboldal találkozó. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

http://issuu.com/nanopaprika/docs/kutnet/1

Kategória: Nincs kategorizálva |

Ж-М

A posztinfo.hu oldalon egy Magyarországon élő orosz lány naplót vezet pasizási élményeiről. Sorozata megihletett, íme egy rövid szösszenet.

Rúzs és magassarkú nélkül magára valamit adó orosz nő nem lép ki az utcára. Még magassarkú gumicsizma is van, két éve láttam itt kereskedelmi forgalomban citromsárga, magassarkú, műanyag gumicipőt. Az orosz nők nagy része igen divatosan öltözik és tényleg jól néznek ki. Néha még én is végignézek rajtuk tetőtől-talpig és itt kezdődik a kiábrándulás. Hároméves pétervári tapasztalataim alapján kimerem jelenteni, hogy az itteni nők 35%-a nem veszi le a címkét cipője talpáról. Képzelj el egy, az aktuális Cosmopolitan-ből kilépett, jó nőt papírcímkével a magassarkúja talpán. Őrület! Ez a jelenség minden társadalmi rétegben reprezentálva van. Egyszer a Radissonból jött ki egy Gucci-tásákás nő, az se vette le.

Sosem felejtem el, amikor itt egy régi, rángatós trolin egy nő lakkozta a körmét, csíkozás mentesen!!! Ez már profizmus. Tetszik, hogy adnak magukra, persze van, aki túlzásba esik és órákig tollászkodik. És merül fel a kérdés: mire ez a nagy igyekezet? Időnként olyan érzése van az embernek, hogy ez az egész túlságosan erőltetett. Gondolom, köze lehet a patriarchális társadalom beidegződéseihez és a férfi-nő arány egyenlőtlenségeihez. Demográfiai tény, hogy Oroszországban a nők 10-12%-kal többen vannak, mint a férfiak. Hölgyeim! Itt, kérem,  verseny van. De mégsem, mert ez leginkább idősebb korban jellemző. Nem értem.

Szociológus ismerősöm felmérése szerint, az orosz nők külföldi férfiakkal sokkal nőiesebben, kedvesebben, háziasabban, alázatosabban viselkednek, mint honfitársaikkal. Magam is láttam már mindkettőre példát, tragikusan durva lehordások és elutasítások rendszeresek nyilvános helyeken. Ugyanakkor vicces volt nézni, ahogy egész nap magassarkúban tipeg a lány a homokos tengerparton a holland fiú oldalán.

De lehet a fiúkkal van a hiba. Egyik magyarországi orosz ismerősöm szerint: „az orosz férfiak teste, a magyaroknak az arca jó.” Van benne valami. Otthon, félév után először végigsétálva az utcán, nagy megkönnyebbülést nyújt a vizuális élmény. Péterváron amikor jön egy igazán, zsigerileg vonzó fickó, a hódítási szakaszban minden nagyon jó. A tenyeren hordozás ehhez képest smafu. Aztán idővel romlik a helyzet, és megkapom, én vagyok a „büszke, európai”, velem nem lehet mit kezdeni. Egymás között még durvábbak lehetnek, ezt is a köztereken figyeltem meg. Persze az ideális feleség jelzőt is megkaptam már, csakhogy árnyaljam a képet.

28 éves orosz nőtől hallottam: „jaj, csak venne már el egy férfi, akkor nem járnék dolgozni.” És komolyan gondolta. Mint aki a holdon él. Hogy várhat el ilyesmit? Amikor hallom mennyit kapnak az oroszok kézhez, komolyan elgondolkozom, mégis hogy jutnak kenyérhez? Az orosz társkeresés mindkét részről problémás, amin a gazdasági helyzet sem túlságosan segít. Alaposabb kutatásra szorul ez a nehéz ügy mindenképpen, az objektivitás érdekében.

Kategória: Nincs kategorizálva | 2 hozzászólás

Az utolsó felvonás

Eljött a szentpétervári hároméves ösztöndíjam utolsó, két hónapos időszaka. És én örülök. Tudom, hogy a legnagyobb dolog, a védés még hátra van. Tudom, hogy szomorú leszek, amikor majd haza kell mennem. Tudom, hogy egyenlőre vaksötétként mered rám az ezt követő jövő. De valahogy jó visszatekinteni és megállapítani, hogy a nehezén már túl vagyok. Jó érzéssel gondolok vissza elsőéves önmagamra, aki sírva fakadt a metrón mert úgy érezte, nem bírja tovább. Ahogy megfordulok a már ismerős helyeken, sok kilátástalannak tűnő helyzet jut eszembe. És jó tudni, hogy ezeket már megharcoltam, ezek már a múlté, a belőlük szerzett erősödés viszont bennem van.

Hiába van a védés körül sok tenni való, azért ez még is csak egy lubickolás. Persze sokszor képzelem el, milyen lesz majd ott a Kunsztkamerában a tudományos tanács, tisztára mint a Vének tanácsa, előtt megmérettetni. Az érthető félelmeken kívül egy dolog foglalkoztat. Az itteni legelső vizsgám előtt bőgtem. De nem a félelem miatt. Ahogy az egyetemre menet leléptem a buszról elém tárult a Néva partján az Ermitázs, az Izsák székesegyház, és mögöttem ült Lomonoszov. Az egy nagy pillanat volt. Mi lesz, ha a Kunsztkamera ajtajában ugyanez megtörténik és nem tudok majd megszólalni, vagy olyan lesz, mint amikor Monica és Rachel elbúcsúztak egymástól? Vicces volna. Hát ilyeneken gondolkozom mostanában.

Kategória: Nincs kategorizálva |

Otthoni Oroszország kép a saját bőrömön

Azzal, hogy milyen a mai magyar Oroszország-kép, először akkor szembesültem a maga döbbenetes valójában, amikor négy évvel ezelőtt megkaptam a három éves szentpétervári ösztöndíjat. Persze nyitott szemmel járva a világban, sejtettem, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon (ahol ma is hallani híradásokat, amelyek Sztálin országaként aposztrofálják Oroszországot) a helyzet nem rózsás, de amivel akkor és azóta találkozom, időnként minden képzeletet felülmúl.
Amikor biztossá vált, hogy három évet Oroszországban tölthetek, ismerőseim többféleképpen reagáltak a hírre: a gratulálók velem örültek és azzal bátorítottak, hogy a kezdeti nehézségek, szorongások után minden nagyon-nagyon jó lesz. A kétkedők hitték is meg nem is, hogy mindez igaz és, hogy tényleg el is megyek, majd az udvarias és gyors gratuláció után saját megkövesedett előítéleteikkel bombáztak:
„- Oroszország? – Inkább menjél Amerikába!” „Odamész a ruszkikhoz? A ruszkik igénytelenek és barbárok!” „Le fognak itatni!” „- Szentpétervár?! – Oda ne menj, Szentpétervár drága és hideg!” „Akkor te most kommunista vagy?” „Jaj!, csak nehogy emberkereskedők kezébe kerülj!” „Oroszországban mindenki maffiózó!” „Ó a ruszkikkal vigyázni kell, azok ruszkik!” „Voltam ott a nyolcvanas években, nem fizettem a buszon, minek? Fizettünk mi 56-ban!” „Putyinnal vigyázz!” „Juj, mindenképpen szedj össze egy jó kis gazdag oligarchát!”
Először próbáltam védekezni, később hallgattam, majd, már a repülőjegyet szorongatva a kezemben, legszívesebben sikítottam volna: Azt hiszitek, hogy ezeket az előítéleteket én nem rágtam már meg magamban ezerszer, és nem próbálom minden erőmmel félretenni őket, és félelmeimet leküzdve, ép elmével útnak indulni?

Azóta persze enyhült a helyzet. Az idők során sikerült megbarátkozniuk a gondolattal, hogy életem három évét az “elvadult, barbár ruszkik” között töltöm anélkül, hogy bármi bajom esne. Egyikőjük pálfordulása akkora méretet öltött, hogy bevallotta, ő tulajdonképpen büszke rám.

Szóval barátaim és szűk családomon kívül a nagy többség nem könnyítette meg az elindulást. Valójában persze nincs teljesen igazam, mert a maga módján mindenki erősen a lelkemre kötötte: „Öltözködjél mindig melegen!”

Kategória: Nincs kategorizálva |

A város neve

Tegnap volt húsz éve, hogy Szentpétervár vissza kapta eredeti nevét. 1991-ben a lakosság 46%-a szavazott a “Leningrád” mellett. Érteni vélem a szentpéterváriak nem elsöprően magas arányát. Sok ötven felettivel találkoztam, akik Leningrádnak nevezik a várost. Eleinte még felkaptam a fejem. Egyikük megjegyezte: “Nézze! Én Leningrádban nőttem fel és éltem le életem nagy részét, így szoktam meg, megengedem magamnak az elszólást.” A megye egyébként, ahol három évet éltem, ma is Leningrád megye. És persze sok-sok elnevezés megmaradt a réginek. Attól viszont kiver a víz, ha otthoni negyvenévesek leleningrádozzák Pétervárt. (Nem vagy te még olyan öreg, sznob se legyél!) Tegnap nagy ünnepség volt az Izsák székesegyház terén, közvetítette a tv, voltak operaénekesek, meg érdemes művészek és fontos emberek. Híven rajongásomhoz és, szerintem, igen-igen stílszerűen a Leningrád idevonatkozó számával köszöntöm a várost.

Kategória: Nincs kategorizálva |

Egy képaláírás Pelevintől

(Moszkva, VDNH metrómegállótól öt lépésre)

„így volt ez az ötvenes, hatvanas évek összes nemzedékével, amelyek Viszockijt és Okudzsavát ajándékozták a világnak, és a fekete világűrbe élveztek az első szputnyikkal, a négycsillójú spermazoiddal, amely csak nem tudta az űrt teherbe ejteni a jövővel.” (Pelevin: Generation P)

Kategória: Nincs kategorizálva |