Otthoni Oroszország kép a saját bőrömön

Azzal, hogy milyen a mai magyar Oroszország-kép, először akkor szembesültem a maga döbbenetes valójában, amikor négy évvel ezelőtt megkaptam a három éves szentpétervári ösztöndíjat. Persze nyitott szemmel járva a világban, sejtettem, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon (ahol ma is hallani híradásokat, amelyek Sztálin országaként aposztrofálják Oroszországot) a helyzet nem rózsás, de amivel akkor és azóta találkozom, időnként minden képzeletet felülmúl.
Amikor biztossá vált, hogy három évet Oroszországban tölthetek, ismerőseim többféleképpen reagáltak a hírre: a gratulálók velem örültek és azzal bátorítottak, hogy a kezdeti nehézségek, szorongások után minden nagyon-nagyon jó lesz. A kétkedők hitték is meg nem is, hogy mindez igaz és, hogy tényleg el is megyek, majd az udvarias és gyors gratuláció után saját megkövesedett előítéleteikkel bombáztak:
„- Oroszország? – Inkább menjél Amerikába!” „Odamész a ruszkikhoz? A ruszkik igénytelenek és barbárok!” „Le fognak itatni!” „- Szentpétervár?! – Oda ne menj, Szentpétervár drága és hideg!” „Akkor te most kommunista vagy?” „Jaj!, csak nehogy emberkereskedők kezébe kerülj!” „Oroszországban mindenki maffiózó!” „Ó a ruszkikkal vigyázni kell, azok ruszkik!” „Voltam ott a nyolcvanas években, nem fizettem a buszon, minek? Fizettünk mi 56-ban!” „Putyinnal vigyázz!” „Juj, mindenképpen szedj össze egy jó kis gazdag oligarchát!”
Először próbáltam védekezni, később hallgattam, majd, már a repülőjegyet szorongatva a kezemben, legszívesebben sikítottam volna: Azt hiszitek, hogy ezeket az előítéleteket én nem rágtam már meg magamban ezerszer, és nem próbálom minden erőmmel félretenni őket, és félelmeimet leküzdve, ép elmével útnak indulni?

Azóta persze enyhült a helyzet. Az idők során sikerült megbarátkozniuk a gondolattal, hogy életem három évét az „elvadult, barbár ruszkik” között töltöm anélkül, hogy bármi bajom esne. Egyikőjük pálfordulása akkora méretet öltött, hogy bevallotta, ő tulajdonképpen büszke rám.

Szóval barátaim és szűk családomon kívül a nagy többség nem könnyítette meg az elindulást. Valójában persze nincs teljesen igazam, mert a maga módján mindenki erősen a lelkemre kötötte: „Öltözködjél mindig melegen!”

Kategória: Nincs kategorizálva |

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.