Hol van Oroszország?

A Gorbacsov elleni puccs 20. évfordulóján kicsit elmélkedem Oroszország helyéről a világban.

Amikor Szentpéterváron engem, magyart, nyugat-európainak neveztek, először viccesnek találtam. A sokadik dehonesztáló „Ja! Azért mondod ezt vagy azt, mert nyugat-európai vagy” után ezt határozottan kikértem magamnak: „Elnézést, de én nem nyugat-európai vagyok, én közép-kelet európai.” Azelőtt sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet velem. Mert kérem, az tényleg úgy van, hogy minden nézőpont kérdése. Időnként persze hajlamosak vagyunk Európa egyértelműnek tűnő fogalmát kicsit szétcincálni. Mert van az úgy néha, hogy az angolok és a kontinens, vagy az Európai Unió és a többi európai országok.

Míg egyszer csak arra nem leszek figyelmes: „Ti európaiak, mi oroszok” Nem értem, és összezavarodom. Oroszországban miért tesznek ilyen különbséget? Én nem érzek különbséget. Vagy talán mégis? Nem, ha a Bűn és bűnhődésről van szó. Igen, ha a halálbüntetésről. 2009 végén Oroszország ugyanis elfogadta a halálbüntetés végleges eltörlését. A társadalmi vita azonban nagy volt, mert sokak szerint, ha szavazásra bocsátanák a kérdést, a lakosság 80%-a a halálbüntetés mellett volna. Több szenvedélyes „de mi van abban az esetben, ha” vita után, egyik orosz ismerősöm megállapította: „Igen, minden körülmények között elítéled a halálbüntetést, te igazi európai vagy.”

A viták és cincálások ellenére azonban az én tudatomban Oroszország igenis Európa része. Igaz,  belátom, ebben a kontextusban is lehetne valahogy alkalmazni az Anglia-kontinens analógiát. De az „Európa és az Urálig tartó orosz területek” egyrészt nem olyan frappáns, másrészt pedig nincs értelme. Mert lehet, hogy bizonyos szempontból Oroszország különbözik Európa többi részétől, de Oroszország ugyanakkor egy önálló egész is. Nem lehet szétszedni európai és ázsiai területeire. Vagy mégis?

És ha szétszedjük, mi marad Európának? Mert bár ma, Magyarországon sokan azt mondják, hogy nem szeretik Oroszországot, ha azonban Dosztojevszkijről, Csajkovszkijról vagy Viszockijról van szó, akkor európai szívünk duzzad a büszkeségtől.

De mit mond erre Oroszország? Ha a magas kultúráról van szó akkor Európához sorolja magát, ha az árnyoldalról, akkor…? Vagy éppen fordítva? I. Pétert hányan nevezték Antikrisztusnak az európai szokások bevezetése miatt? A számunkra csodálatra méltó, felvilágosult, Európa vezető filozófusaival levelező II. Katalin ellen felkelés tört ki. A jobbágyfelszabadító II. Sándor cárt többször próbálták meggyilkolni, végül sikerrel.

Vajon mikor kezdte Oroszország nem Európa részének tekinteni magát? A XIX. századi nyugatos-szlavofil vita során vagy már I. Péter ablak nyitogatása előtt? Esetleg soha nem is tekintette magát Európa részének? Lehetséges, hogy nem is akarja? Miért ne akarna Oroszország a humanista gyökereire oly büszke Európa része lenni? Oroszország meg van őrülve? Mi az hogy nem kér belőlünk? És ha nem kér, miért érezzük magunkat sértve?

Akármennyire vén is Európa, nőiessége nagyon is életerős. Büszkesége nem tud mit kezdeni az orosz monstrum öntörvényűségével. Oroszországnak nem lehet csak a jó részeit kimazsolázgatni, ahogy a hisztéria, az egyezmények és felszólítások praktikáival sem lehet sakkban tartani. Oroszország nem udvarol Európának, és pontosan ez az, ami minket sért. Oroszország nem teszi nekünk a szépet, itt van mellettünk, ha kell, ha nem, fényes és sötét oldalaival együtt. De nem csak sértettek vagyunk, hanem néha még irigyek is. Mert Oroszország különböző okok miatt sokszor megteheti, hogy öntörvényű legyen. És mi nem tudjuk neki megbocsátani ezt a szemtelen önállóságot. Azt hiszem, Oroszország Európának túlságosan ázsiai, Ázsiának pedig túlságosan európai. Ha politikai vagy kulturális érdeke úgy kívánja, Európa és Ázsia is magáénak szeretné tudni, a kicsit sem elhanyagolható Oroszországot. S időnként Oroszország is így van ezzel, bele megy ebbe a játékba, vagy éppen ő maga kezdi játszani.

Kategória: Nincs kategorizálva | 2 hozzászólás

2 hozzászólás a(z) Hol van Oroszország? bejegyzéshez

  1. MAX szerint:

    Ez egy nagyon szép, és tanulságos írás. Csak meglátszik a történész benned :D