Első meghatározó élményem az idegenszavakkal kapcsolatban hat-hét éves koromra tehető. Ekkor közölték velem szüleim, hogy lengyelül, a köszönöm szépen: dziekuje bardzo. Őszintén azt hittem, hogy csak viccelnek. Nyilvánvaló, hogy ez csak valami varázsszó lehet és emberek ezt nem használják. A kifejezést, féléves lengyelországi tartózkodás során, sikerült elfogadnom és megszoknom.

Természetesen az orosz nyelvben is fordulnak elő ilyen típusú szavak. Első döbbenetem a zsigulihoz kapcsolódik. Én mindaddig azt hittem, hogy ez csak egy vicc, vagy esetleg a Zsigmond ízetlen becézése, amíg 2008 őszén meg nem láttam egy szentpétervári autón a feliratot: жигули. A furcsa de megszokható kategóriába tartozik: a gruzovik=teherautó. A menthetetlenül röhelyes csoport képviselője: a bjusztgálter=melltartó. Azt, hogy bjusztgálter, azt nem mondod ki röhögés nélkül. És egy példa az űberolhatatlan varázsszavak közül: Mikluhó-Makláj. A XIX. században élő etnográfus, beutazta Ausztráliát és az egyik vezető orosz múzeumot nevezték el róla. Mikluhó-Makláj méltó társa lehet a csukásistváni Oriza Triznyáknak és a lázárervini Mirnikszdirniksznek. Ezekre a szavakra simán lehet egy mesevilágot építeni. Végül is J. K. Rowling is ezt csinálta a latinnal.